Rólunk mondták – Magyar Telekom

A játékosítás jegyében tartottunk rendhagyó tréninget a Magyar Telekom műszaki területen dolgozó szakértőinek. Az esemény mind méretében mind tematikájában, valamint módszertani szempontból is eltért a szokásos tréningektől, hiszen alkalmanként 80-100 fő műszaki szakértő kolléga vett részt és a gyakorlatok között olyan különlegességek szerepeltek, mint szabaduló szoba, társasjáték, ötlet párbaj. A Személyes Ügyfélkapcsolatok Igazgatóság Műszaki koordinációs […]

Rólunk mondták – Profession.hu

Mindig nagy örömünkre szolgál, ha egy partnerünk elégedetten nyilatkozik együttműködésünkről. A Profession.hu-nak több projektben is lehetőségünk volt segíteni, melyekről Tüzes Imre, a vállalat üzletfejlesztési és termékmenedzsment vezetője az alábbiak szerint nyilatkozott: „A Profession.hu ügyfélkapcsolati területén a kollégák tudásuk legjavát nyújtva, nap mint nap azon fáradoznak, hogy az ügyfélkiszolgálás terén a maximumot nyújtsák. Az ügyfélvisszajelzések alapján […]

Rólunk mondták – Unicredit bank

A Centaer Consulting csapatában hisszük, hogy a folyamatos fejlődés elengedhetetlen része életünknek. Fejlesztési irányaink meghatározásához nagyon sok segítséget kapunk ügyfeleinktől, akik időről időre megosztják velünk a náluk teljesített projektjeinkhez kapcsolódó véleményüket.   „Az Unicredit bankban nagy gondot fordítunk az ügyfelekkel kapcsolatban álló- és a folyamatosan ügyfélkommunikációt végző kollégák képzésére. Célunk, hogy minden új feladat teljesítéséhez […]

10+1 tipp az SSC munkatársak betanításához

Felvettük a megfelelő munkatársakat, most már csak ki kell hozni belőlük a legtöbbet. De hogyan? A legértékesebb erőforrás a munkaerő, hosszú távú megtartása és fejlesztése a cél – ám gyakran már a betanítás időszakában nehézségek és döcögők merülhetnek fel. Különösen igaz ez az olyan kiemelten ügyfélorientált szakmákra, mint az üzleti támogató központok (Shared Service Center, […]