Rólunk mondták – NISZ Zrt.

Az alábbi gondolatokat Fazekas Csaba, a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. kormányzati ügyfélvonal igazgatója fogalmazta meg az ügyfélszolgálati vezetők kihívásairól és a Centaer Consulting-gal való együttműködés hatásairól a vezetők munkájában. “Ügyfélszolgálati centerben vezetői feladatokat ellátni komoly felelősség. Felsorolni is nehéz lenne milyen sokrétű munka és felelősség mások ügyfélszolgálati tevékenységének az irányítása. Csoportvezetőink, osztályvezetőink felelnek a szükséges erőforrások […]

Lezárult egy vizes korszak!

Ahogy elérkeztünk 2018 végéhez, úgy ért véget a Fővárosi Vízművekben futó nagyszabású és rengeteg munkával járó gamification projektünk. Nagy büszkeséggel tölt el minket az a tény, hogy egy hazai nagyvállalat dolgozói ekkora létszámban vettek részt a Centaer Consulting által működtetett kingAER gamification felület használatában. Bátran kijelenthetjük, hogy nincs olyan Centaer-es munkatársunk aki valamilyen formában ne […]

Újra megrendezésre került a nyílt vezetői tréningünk

Immáron harmadszor is megrendezésre került nyílt vezetői tréningünk irodánk tréning termében. A szeptemberben és novemberben már megrendezésre került nagy sikerű tréningek folytatásaként, ezúttal 5-en vettek részt a workshopon. Az előadók Bordács Rita senior trénerünk és Farkas László gamification szakértőnk volt. A workshopon a vezető beosztású résztvevők hasznos tippeket kaphattak a csapataik motiválásával és elégedettségük növelésével kapcsolatosan. […]

Mikulás napi engagement és bejgli!

Mikulás nap alkalmából ismét összegyűltünk egy közös falatozásra, ahol nem maradhattak el a tradicionális ételek és italok sem. Volt több ízben bejgli, kuglóf és tejjel is készültünk, így volt minden ami szem szájnak ingere. De hagyományainkhoz híven a szórakozás és jókedv mellett szakmaiságot is csempésztünk a közösen eltöltött időbe. Ezúttal tulajdonosaink – Szabó Tímea és […]

Mentés Másként! avagy egy konferencia ami közösséget teremt, értéket hoz létre

A Mentés Másként! Konferencia második alkalommal került megrendezésre a Premier KultCafé-ban, amely büszkén mondhatja el magáról, hogy Európa legnagyobb fogyatékosság-barát közösségi és kulturális tere, ahol fogyatékossággal élők is dolgoznak. Az eseményen számos híresség tartott előadást – többek között Kárász Róbert, Geszti Péter és Soma Mamagésa – akik ezen a november végi délelőttön egy közös gondolkozásra […]

Újra megrendezésre kerül nyílt vezetői tréningünk csoportvezetők és supervisorok részére!

Kedves Csoportvezető/Supervisor! Lemaradtál legutóbbi tréningünkről? Most itt az alkalom hogy jelentkezz, ugyanis újra meghirdetjük nagy sikerű tréningünket! Most hallasz először képzésünkről? Akkor olvass tovább és tudj meg többet egyedi ajánlatunkról! • People management kihívásaidra keresel válaszokat? • Szeretnéd jobban motiválni a csapatodban dolgozó kollégákat? • Fontos, hogy a csapatod az elvárások felett teljesítsen? • Célod, […]

Nagy sikerű nyílt vezetői tréningünk második felvonása

Ígéreteinkhez híven, megismételtük a nyílt vezetői tréningünket és a pénteki nap során újra megvalósult az irodánk tréning termében. A szeptember 25-én megrendezésre került nagy sikerű első nyílt tréningünk folytatásaként, pénteken 7-en vettek részt a workshopon. Így, aki kimaradt volna, az is átélhette ma ezt az élményt. Az előadók Bordács Rita senior trénerünk és Farkas László […]

Ismét megrendezzük nyílt vezetői tréningünket csoportvezetők és supervisorok részére!

Kedves Csoportvezető/Supervisor! Lemaradtál legutóbbi tréningünkről? Most itt az alkalom hogy jelentkezz, ugyanis újra meghirdetjük nagysikerű tréningünket! Most hallasz először képzésünkről? Akkor olvass tovább és tudj meg többet egyedi ajánlatunkról! • People management kihívásaidra keresel válaszokat? • Szeretnéd jobban motiválni a csapatodban dolgozó kollégákat? • Fontos, hogy a csapatod az elvárások felett teljesítsen? • Célod, hogy […]

A nagy DUETT!

Finom borokkal és hozzá tapasz fogásokkal vártuk partnereinket tegnap este a Loft Events-ben. Az est célja az volt, hogy a Centaer Consulting tulajdonosai, Szabó Tímea és Gáll Tamás bemutassák gamification termékünket. Gamification megoldásunk több sikeres bevezetési projectjét követően, most elérkezettnek érezzük a pillanatot, hogy a termék további népszerűsítéséhez, piaci helyzetének erősítéséhez partnereink támogatását kérjük. A […]

Nyílt vezetői tréning csoportvezetők és supervisorok részére!

Kedves Csoportvezető/Supervisor! • People management kihívásaidra keresel válaszokat? • Szeretnéd jobban motiválni a csapatodban dolgozó kollégákat? • Fontos, hogy a csapatod az elvárások felett teljesítsen? • Célod, hogy megakadályozd a kollégáid kiégését? • Élveznéd ha mindig jó hangulat uralkodna a csapatodban? A Centaer Consulting Kft. nyílt tréninget szervez nagyvállalati környezetben dolgozó csoportvezetőknek és supervisoroknak. Olyan […]