Flow élménnyel a hétköznapokban

Szerdán este került megrendezésre egy igen érdekes és magával ragadó előadás a Flow élmény hétköznapi jelentőségéről. Az esemény a Mindset Pszichológia szervezésében került megrendezésre, ahol Magyaródi Tímea az ELTE PPK Phd adjunktusa mesélt a Flow élmény történeti hátteréről és saját kutatási eredményeiről. De mit is takar tulajdonképpen ez a manapság sokat emlegetett kifejezés és milyen […]

Gamification MeetUp – Egy téma ami összeköt

  A tegnapi nap folyamán megtartottuk első hivatalos Gamification MeetUp eseményünket, amelyre olyan érdeklődőket vártunk nagy szeretettel, akik szeretnek játszani illetve akiket megmozgat a gamification és szívesen bővítenék tudásukat a témával kapcsolatban. Még a határon túlról is érkezett résztvevő hozzánk, de összességében is elmondható, hogy sokszínű társaság született a jelentkezőkből, mind életkor, mind szakmai irányultság […]

Gyulai Tibor vendégei voltunk: esettanulmányok Timitől a tudásmenedzsment műhelyen

A KM Expert Tudásmenedzsment szervezésében, “Játékosítás a szervezeti tanulásban” címmel workshopon vehettek részt a téma iránt érdeklődők a minap szerdán. A teltházas rendezvénynek a Lexmark adott otthont, ahol a hallgatók gamification szakértőktől hallhattak prezentációkat, illetve tehették fel kérdéseiket, oszthatták meg véleményüket, nem utolsó sorban ismerkedhettek más cégek tudásmenedzsment gyakorlataival. Gyulai Tibor bevezetőjében elmesélte, hogy 14 […]

TANÁCSADÓINKAT KÉRDEZZÜK ROVAT 3. RÉSZ – KÁLMÁN MÁRTA

Sorozatunk következő részeként Kálmán Márta (MBA, diplomás szupervizor, szupervizor-coach) szakértőnkkel  beszélgettünk. Márta első munkahelye alapvégzettségének – üzemszervező agrármérnök – megfelelően egy mezőgazdasági külkereskedelmi vállalat volt. A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen (ma Szent István Egyetem) már a rendszerváltás előtt, köszönhetően az akkori tanszékvezetőnek nyugati szakirodalmakból is tanultak. Ennek hála betekintést kaphattak a nem szocialista közgazdaságtanba is. A […]

Beharangozó: Immáron negyedik alkalommal az Ozone Tv-ben

A Centaer Consulting csapatának az elmúlt hónapokban több alkalommal is lehetősége volt az Ozone Tv Egyenlítő című műsorában szerepelni és a gamification témakörét körüljárni más-más megközelítés szerint. A 3 adás alatt szó volt a játékosítás lényegéről és elsődleges céljairól, majd egy jelenleg is futó projektünket vizsgáltuk meg egy hazai nagyvállalatnál (Fővárosi Vízművek), végül pedig a […]

Centaer Consulting egy újonc szemszögéből

Az elmúlt héten új taggal bővült a Centaer Consulting csapata. Varga Edina gyakornokként fogja segíteni munkánkat a jövőben. Tapasztalatának köszönhetően főként a banki szférában folyó projektjeinkben számítunk aktív részvételére. Az alábbiakban az Ő gondolatait olvashatjátok cégünkről: „Egy fiatal feltörekvő vállalkozás számára talán az egyik legnagyobb kihívást a széleskörű ismertség kialakítása jelenti mind a jelenlegi, mind […]