Fontosnak tartjuk, hogy aktív kapcsolatban legyünk a fiatal generációval. Ez több szempontból is hasznos számunkra:

 

 

A tegnapi napon immáron másodszorra vettünk részt a Liska Tibor Szakmai Napokon szakmai partnerként. Többek között azért is szeretünk Liskás szakkolisokkal együtt dolgozni, mert szakmailag érdeklődő, csillogó szemű fiatalokkal találkozhatunk itt. Alapvetően kijelenthető, hogy a szakkolisok az egyetemisták krémje, így minden együttműködés élmény velük.

A tavalyi eseményre gamificationhöz kapcsolódó témákat vittünk a Szakmai Napok workshopjára, idén pedig igyekeztünk messzebbről nézni a people management témakört.

Általánosan beszéltünk az employee engagementről és az ehhez kapcsolódó alapfogalmakról.

Gallup 12 fő indikátor mentén méri azt, hogy mennyire elkötelezettek a munkavállalók. Ezeket a témaköröket próbáltuk átülteti a szakkolisok életére, és egy online kvíz segítségével felmérni, hogy ők mennyire elkötelezettek a szervezetük iránt.

Az alkalom végén egy fesztiválszervezési feladatot kaptak a résztvevők: kis csoportokban kellett kidolgozniuk, hogy milyen fesztivált, miért csinálnának, és milyen pozíciók szükségesek ehhez. Fel kellett mérniük, hogy milyen skillek vannak a csapatukban, és miből van hiányuk. Az alkalom végén egyénileg kellett visszajelezniük a résztvevőknek egymásnak, és elmondaniuk, mit köszönnek a másiknak és miért.

Összességében nagyon hasznosnak találták a szakkolisok és mi is a workshopot. Reméljük, hogy elültettük a fiatalok tudatában, hogy mik az alapfeltételei az employee engagementnek.