ELSTARTOLT A DÉLUTÁNI TEAHÁZ SOROZATUNK!
Elstartolt a délutáni teaház sorozatunk!
2020.06.17-én 16:00-kor megrendezésre került a Délutáni Teaház sorozatunk első része. Kiemelten köszönjük az esemény vendégelőadójának Dr. Paksi Piroskának a Fővárosi Vízművek Ügyfélszolgálati igazgatójának a rendkívül színvonalas és praktikus előadását. A webinárium házigazdája a Motivive egyik megálmodója, a Centaer Consulting ügyvezető partnere, Gáll Tamás volt. Az online találkozó a Microsoft Teams felületén zajlott és több, mint 30 résztvevő volt jelen.
Első ízben a résztvevők a VUCA világába nyerhettek betekintést, Gáll Tamás előadásában. Majd a megdőlő paradigmák fejtegetése következett. Prezentálásra került a Fővárosi Vízművek és a Centaer Consulting Kft. közös innovatív projektje is a Vizes Hősök, amely támogatja a kollégákat a kapcsolattartásban, információ áramlásban és egymás segítésében.
Ezt követően került sor Dr. Paksi Piroska bravúros bemutatójára. Részletes képet kaphattunk a Fővárosi Vízművek történelmét illetően. Érdekes volt hallgatni, hogy a Fővárosi Vízművek vízszolgáltatását illetően nem volt leállás még a II. világháború idején sem, így teljesen evidens volt, hogy ebben a kritikus időszakban is helyt kell állniuk. Ezek után részletes betekintést nyerhettünk a pandémia következtében kialakuló szervezeti átalakulásra és megoldási stratégiákra a Fővárosi Vízművek tekintetében.
Az előadások meghallgatása után lehetőség nyílt a résztvevőknek a felmerülő kérdések megvitatására. Számos izgalmas kérdés vetődött fel azzal kapcsolatban, hogy egyes szervezetek, hogy kezelték az elmúlt időszakot és milyen változások álltak be, úgymint a rugalmas munkaidő, home office tekintetében, mind pedig a szervezeti struktúra átalakulásában. Szó esett a terepen dolgozók nehézségeiről, helyzetük javításáról. Ennek megoldására is lehetőséget nyújt a Centaer Consulting. Az ezzel kapcsolatos tájékoztatót, erre a linkre kattintva érheted el: FieldService
A webinár méltó lezárásaként idézzük Dr. Paksi Piroska búcsú beszédét: „Egy ilyen nehéz időszakban nem a legnagyobb, vagy a legerősebb fog talpon maradni, hanem a legalkalmazkodóbb.”
Köszönjük a részvételt! Kövesd továbbra is nyomon az oldalunkat, mert nemsokára jelentkezünk a Délutáni Teaház 2. részével!