office@centaer.com

Aktuális cikkeink

30 okt 2019

Innovációs kihíváson nyert különdíjat a Motivive

A NATO szervezésében megrendezett innovációs versenyen, az Innovation Challenge-en vettünk tegnap részt a Motivive nevű játékosított platformunkkal. Hatalmas élmény és lehetőség volt Európai és Amerikai cégek között egyedüli döntőbe jutott magyar cégként egy nemzetközi megmérettetésen legjobbak között lenni. A döntőbe 10 innovációs megoldás jutott, melyek közül egyik a Motivive rezilienciával foglalkozó megoldása volt.

Tamás kezet fog

A megmérettetés során Tamás 6 percben ismertette azt a projektet, melynek segítségével a Nato katonái reziliensé válhatnak. A 6 perc alatt Tamás ismertette mindazt, amit a Motivive-ban létrehoztunk és azt, amire haszálni lehetne az egyéni reziliencia fejlesztése érdekében. A reziliencia 4 alappilérére támaszkodó projekt a mentális egészség, a fizikai aktivitás és az egészséges életmód mellett a társas interkaciókra is fókuszál. A pitch után 5 percben tehették fel a felmerülő kérdéseiket a zsűri tagjai.

Tamás és Timi

A projekt részleteibe az érdeklődők az egész napos kiállításon is betekintést nyerhettek. A kiállítótérben az érdeklődőknek lehetőségük volt megismerni demo formájában azt a Motivive felületet, amelyet kifejezetten a tegnapi napra állítottunk össze. A helyszín az impozáns Stefánia palota volt. Jó hangulatban telt a nap és jó érzés volt más ötletekkel, a legújabb innovációs megoldásokkal találkozni.

Az eseményt egy esti díjátadó zárta, melyről a Magyar Különdíjjal távoztunk. Hatalmas megtiszteltetés volt különdíjjal távozni erről a nemzetközi rendezvényről! Ez nem az első sikerünk mostanában a Motivive-val. Nem rég az Internet Hungary “Közösségi Játékok” díját is megnyertünk. Megelőzőleg a HR best shortlistjére is rákerültünk. Ha szeretnétek megtekinteni az eseményre készült videót keressétek fel a Motivive titkos könyvtárát ahol regisztráció után más izgalmas anyagokat is találhattok.

 

díj

team

Rendszerünk cookie-kat használ annak érdekében, hogy a weboldal a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. Amennyiben Ön folytatja a böngészést a weboldalunkon, azt úgy tekintjük, hogy nincs kifogása a tőlünk érkező cookie-k fogadása ellen. További információ

A sütik (Cookie) kis szövegfájlok, melyeket a webhely az oldalaira látogató felhasználó számítógépén, illetve mobilkészülékén tárol el. A sütik segítségével a honlap bizonyos ideig megjegyzi az Ön műveleteit és személyes beállításait (pl. a felhasználói nevet, a nyelvet, a betűméretet és a honlap megjelenítésével kapcsolatos többi egyedi beállítást), így Önnek nem kell azokat újra megadnia minden egyes alkalommal, amikor honlapunkra ellátogat, vagy az egyik lapról átnavigál egy másikra.

Bezárás