office@centaer.com

Aktuális cikkeink

15 okt 2019

Vízművek és Centaer projekt – Minden Nap Ünnep

A projekt háttere

Jelen cikkünkben a Fővárosi Vízművek és a Centaer Consulting között 2018 márciusa és decembere között megvalósult sikerprojektünkről szeretnénk szót ejteni. A Fővárosi Vízművek Közép-Kelet Európa egyik vezető víziközmű-szolgáltatója. Az elmúlt évek során munkavállalói tízezreinek értékteremtő tevékenysége járult hozzá sikerükhöz. Együttműködésünk apropójaként szolgált közműtársaság az évben ünnepelt 150. születésnapja. Ennek alkalmából a cél az volt, hogy a munkavállalók számára minden napot ünneppé tegyünk. Ezt a Motivive nevű szoftveralkalmazásunk segítségével valósítottuk megegy történeti keretben, mely szerint a felhasználók egy környezetbarát online vízivárost építhettek fel. Emellett a program során a vállalati kultúra fejlesztése és a közös értékek erősítése is előtérbe került.  A programot három alappillérre építettük: hagyománykövetés, innováció és együttműködés. Ez összhangban állt a Fővárosi Vízművek 150 éves jubileumi hagyomány és innováció mottójával. 

Célkitűzések – szervezeti kultúraváltás 

Motivive egy olyan gamification alapú szoftvermelyet elsősorban üzleti környezetben történő használatra terveztünk. A platform lehetővé teszi a munkavállalók számára, hogy egy játékosított környezetben, egy történeti keretben éljék meg mindennapjaikat. Így a felhasználók nem pusztán kötelességből teljesítik a vállalat elvárásait és követik a kitűzött szervezeti célokat, hanem önmagukért is teszik azt, élvezetből és belső motivációból. Közösségerősítő és lelkesítő erejénél fogva a munkavállalói teljesítmény és elköteleződés növelése által éri el a vállalati teljesítmény javulását. Cél volt olyan gyakorlatok elterjesztése, szokássá, alapvető együttműködési normává alakítása, amelyek a vállalat céljainak elérését támogatják. Hisszük, hogy azok a gyakorlatok működtethetők jól és hosszú távon, amelyek a munkatársak számára is élményt, inspirációt, fejlődést hoznak. Így válhat közös szokás a kommunikációs csatornák használata, közös feladatmegoldás és a mindennapos visszajelzés adása a Fővárosi Vízművek esetében is.

A szoftver bevezetésének és alkalmazásának folyamata 

Motivive rendszerének megértéséhez és a játékos keretrendszer használatához nem volt szükség specifikus előzetes játékismeretre. A felület használatáról, a menüpontokról és a játék céljáról megfelelő tájékoztatást kaptak a felhasználók játék közben. Ehhez többek közt rövid oktató videókat készítettünk, melyeket a rendszerbe belépve tekinthettek meg. A különböző online és offline feladatokkal kapcsolatos instrukciókat mindig jó előre megkapták, illetve lehetőséget teremtettünk a kérdezésre is, ha valami nem volt érthető számukra.

Viziváros építése a Motivive szoftverben a Vízművek és a Centaer közös projektjének keretén belül.Ahogyan már említettük, a programot három pillérre építettük fel: 

  • Együttműködés: A közösségi csatorna és az ehhez kapcsolódó kihívások mentén valósult meg. A közösségi csatornát képviselő legfontosabb elem a hírfolyam volt, ahol a felhasználók megoszthatták egymással tapasztalataikat, élményeiket, sikereiket. A kihívásoknak két fajtáját különböztettük meg: közösségi és szakmai kihívások. Ezek teljesítéséért a felhasználók jutalmat kaptak, például pontokat, jelvényeket vagy a narratívához kapcsolódó gyűjthető elemeket (víztorony, szökőkút, gyógyvizes fürdő, erdős folyópart stb.). Ilyenek voltak például a visszajelzésekkel kapcsolatos kihívások, amelyek lehetőséget adtak a munkavállalóknak, hogy átgondolják saját személyiségjegyeiket, illetve megismerjék a munkahelyi feladatok és folyamatok szempontjából relevánsnak vélt karakterjellemzőket. Szintén a közösségi élményt erősítették a csoportos kihívások, amikor a játékosoknak csapatban, összefogva kellett dolgozniuk, így egymást ösztönözve igyekeztek jobb és jobb eredményt elérni. 
  • Hagyománykövetés: A kvízek és kérdőívek által öltött testet, hiszen így a szervezet történetéről is tanulhattak a játékosok. A projekt indulása előtt előkészítettük 10 hónapra a játék tematikáját, havonta egy új témakör kijelölésével, mindegyiket a víz témája köré szervezve. 
  • Innováció: Elsősorban offline környezetben megvalósuló ügyességi feladatok mentén igyekeztünk kreativitásra és találékonyságra ösztönözni a munkavállalókat. Egy jótékonysági kézműves vásáron való részvétel során például mindenkinek olyan tárgyakat kellett készítenie, melyeket aztán eladott, az így szerzett bevételt pedig jótékony célra fordította. Egy másik alkalommal sportnapon vettek részt a játékosok, ahol különböző vetélkedők és csapatversenyek során mérettek meg.
Eredmények

A Motivive szoftveralkalmazás elérhető volt számítógépről, tabletről és okostelefonról is, ami egyaránt lehetőséget adott az irodai környezetben történő használatra és az irodán kívüli feladatvégzésre. A felhasználók feladatai voltak tehát az online és offline kihívások teljesítései, pontok szerzése és a víziváros felépítése. Ebben egy kis versenyt is generáltunk a játékosok közt, hiszen az egyéni és a csoportos eredményeket ranglistára helyeztük. Emellett anonim statisztikákat vezettünk a résztvevők aktivitásáról is. A Motivive szoftveralkalmazás segítségével sikerült elérnünk a szervezeten belül a következőket:

  • Csapatkohézió erősödése
  • Visszajelzés kultúra elültetése 
  • Vállalati értékek megerősödése
  • Munkavállalói motiváció és elköteleződés fokozódása 

Ha szeretnél konkrét számokat, mutatókat megismerni a projekt eredményéről, kattints ide.

 

Rendszerünk cookie-kat használ annak érdekében, hogy a weboldal a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. Amennyiben Ön folytatja a böngészést a weboldalunkon, azt úgy tekintjük, hogy nincs kifogása a tőlünk érkező cookie-k fogadása ellen. További információ

A sütik (Cookie) kis szövegfájlok, melyeket a webhely az oldalaira látogató felhasználó számítógépén, illetve mobilkészülékén tárol el. A sütik segítségével a honlap bizonyos ideig megjegyzi az Ön műveleteit és személyes beállításait (pl. a felhasználói nevet, a nyelvet, a betűméretet és a honlap megjelenítésével kapcsolatos többi egyedi beállítást), így Önnek nem kell azokat újra megadnia minden egyes alkalommal, amikor honlapunkra ellátogat, vagy az egyik lapról átnavigál egy másikra.

Bezárás