office@centaer.com

Aktuális cikkeink

7 dec 2018

Mikulás napi engagement és bejgli!

Mikulás nap alkalmából ismét összegyűltünk egy közös falatozásra, ahol nem maradhattak el a tradicionális ételek és italok sem. Volt több ízben bejgli, kuglóf és tejjel is készültünk, így volt minden ami szem szájnak ingere. De hagyományainkhoz híven a szórakozás és jókedv mellett szakmaiságot is csempésztünk a közösen eltöltött időbe. Ezúttal tulajdonosaink – Szabó Tímea és Gáll Tamás – vezetésével ismerhettük meg mélyebbre hatóan a Centaer küldetését és céljait, ugyanis számunkra nagyon fontos, hogy valamennyi kollégánk a szívén viselje a közös, hosszú távú céljainkat.

Az amerikai Gallup kutatóintézet idei felmérései szerint az emberek 87%-a nem elkötelezett a munkája iránt világszerte, és ez az arány az évek múlásával egyre csak nő! De mit lehet ez ellen tenni? A Centaer Consulting csapata nem kisebb fába vágta a fejszéjét, mint hogy segítünk nagyvállalatoknak javítani ezen az arányon és ezáltal növeljük az elégedett munkavállalók arányát a világon.

És hogy mivel tesszük mindezt? A Centaer működésének három alappillére – a gamification, a tanácsadás és a tréningek – mind mind azt a célt szolgálják, hogy az „engagement” vagyis az elköteleződés, a lelkesedés és a motiváció jobban előtérbe kerüljön a munkavállalók mindennapjai során.

Az esemény megörökítése sem maradhatott el, így az alábbi képekkel zártuk az év utolsó közös falatozását!

Rendszerünk cookie-kat használ annak érdekében, hogy a weboldal a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. Amennyiben Ön folytatja a böngészést a weboldalunkon, azt úgy tekintjük, hogy nincs kifogása a tőlünk érkező cookie-k fogadása ellen. További információ

A sütik (Cookie) kis szövegfájlok, melyeket a webhely az oldalaira látogató felhasználó számítógépén, illetve mobilkészülékén tárol el. A sütik segítségével a honlap bizonyos ideig megjegyzi az Ön műveleteit és személyes beállításait (pl. a felhasználói nevet, a nyelvet, a betűméretet és a honlap megjelenítésével kapcsolatos többi egyedi beállítást), így Önnek nem kell azokat újra megadnia minden egyes alkalommal, amikor honlapunkra ellátogat, vagy az egyik lapról átnavigál egy másikra.

Bezárás